Már 10 napja annak, hogy az új MacBook Pro-t használom és most jött el az ideje annak, hogy beszámoljak eddigi tapasztalataimról. Az unibody széria már tavaly debütált, nálam azonban még csak most érkezett el az ideje annak, hogy újítsak. Több dolog is közrejátszott ami miatt úgy döntöttem, hogy frissítem a pont 2 éves MacBook Pro-mat.
Az [...]
A múltkori bejegyzéssel kezdődött. Visszaolvasva beláttam, hogy ez így nem megoldás, és a minap megleptem kis feleségemet egy MSI Wind UMPC-vel. Persze szívem szerint inkább egy MacBookkal ajándékoztam volna meg, de Ő nem olyan finnyás mint én. Így végül a Wind-re esett a választás. Jó döntésnek bizonyult (persze nem egy MacBookkal szemben).
A vásárlás előtt azért [...]
Elég régóta notebookot használok. Az első “hordozható” gépem egy Compaq Armada 1750-es volt. Azóta sikerült belefutnom két Gericom-ba (soha többé), volt egy Asusom, sokat dolgoztam egy Acerrel, volt az első MacBookom és a mostani, egy MacBook Pro. Emellett volt néha asztali gépem is, jobbára csak tartaléknak vagy fájlkiszolgálónak, sosem használtam azokat a notebookok mellett igazán.
Egy [...]
Egy újabb Apple gyártmánnyal bővült a háztartás. Igen, az iPhone-ról van szó. Ez úgy van, hogy mostanában mindenféle előzetes tervezés nélkül hajlamos vagyok belevágni nagybevásárlásba, ha a kiszemelt terméken almás logó található. Szerencsére az anyagi fedezetet sikerült úgy megteremteni, hogy a házikassza se szenvedjen csorbát. Ismét nagy öröm van hát a háznál, bár az igazi [...]
Mindenféle előzetes tervezgetés nélkül lecseréltem az egy éve vásárolt MacBookot egy 15″-os MacBook Pro-ra. Eredetileg asztali gépben gondolkodtam és az új Mac Mini megjelenését vártam, de ahogy elkezdtem számolgatni rájöttem, hogy ha a MacBookot el tudom adni akkor már csak egy kisebb összeget kell hozzárakni és akár egy MacBook Pro-val is gazdagabb lehetek, ami azért [...]
Fotók
