Mindenekelőtt meg kell jegyeznem, hogy a blog nem alakul át egészséges életmód és életvitel bloggá, mindössze mostanság ezen dolgok bírnak nagy prioritással az életemben.
Szóval, a mai napon megvolt az első futóedzés. Le is vagyok törve rendesen, mert azon túl, hogy siralmas lett az eredmény még lehet, hogy egy tűdőgyulát is sikerült összeszednem, köszönhetően a szájon [...]
December végén, a nagy karácsonyi dézsmálás után határoztam el, hogy megszabadulok néhány kilótól. Bár ez a súlyfelesleg nem az ünnepek alatt gyülemlett fel. A testtömeg indexem alapján átléptem az elhízott vagy veszélyesen túlsúlyos kategória alsó határát. Ez pedig már koránt sem vicc! Persze nem pusztán arról van szó, hogy a BMI túl magas értéket mutat, [...]
2 éve élem füstmentes életemet. Több mint tíz évig dohányoztam, így azt hiszem nyugodtan mondhatom, hogy nem voltam kezdő. Mi több, 2 évvel ezelőttig életem felében dohányos voltam. Majd amikor feleségemmel szóba került a gyerekvállalás gondolata komolyan átgondoltam, hogy most mitévő legyek. Nem akartam, hogy a gyerekem dohányozni lásson, nem akartam, hogy a gyerekem úgy [...]
kirandulas_20070430/
A mai napon – tekintettel a hosszú hétvégére – megismételtük a múltkori túraútvonalat Felsőtárkányban a Barát-réti tanösvényen. A korábbiaknak megfelelően egy kis bumerángozással ütöttük el az időt. Most édesanyám is velünk tartott így öten indultunk útnak: a nővérem és a kisfia, édesanyám, Anita és jómagam. Ez alkalommal sikerült a bumerángot úgy beküldeni egy tüskés bokorba, [...]
Vi bögre: Friss kockaság a HUP-ról. Nekem nagyon tetszik, a bináris nyakkendő óta a leggeekebb cucc, amit láttam. Szívesen elfogadnék egy ilyet bögrét, de a nyakkendő és a bináris karóra még mindig a legállatibb amit láttam Én is akarok mindből, én is, én is
Fotók
