Pár óra múlva kezdődik az őszi keynote és hamarosan bemutatásra kerül az új iPhone. Korábban már többször is előfordult velem, hogy túlzott elvárásokkal indultam neki a bemutatónak és csalódottan álltam fel a monitor elől a keynote befejeztével. Alapvetően nem vagyok híve a jósolgatásnak, de most úgy érzem, össze kell foglalnom, hogy milyen bejelentéseket várok az este folyamán. Ha a saját igényeimből indulok ki, akkor én egyetlen dolgot szeretnék: megnövelt akkumulátor kapacitást. Na, ez az ami biztosan nem lesz, mert egyszerűen nincs olyan forradalmi, új megoldás ami ezt lehetővé tenné. Íme a lista ami véleményem szerint reálisan várható:

• Egy darab új iPhone kerül bemutatásra, vélhetően iPhone 4S néven.
• Nem lesz új iPhone design, maximum ráncfelvarrás - 1mm itt, egy kis kerekítés ott - de semmi extra.
• Lesz viszont hardverfrissítés a készüléken belül: A5-ös processzor, memória bővítés és nagyobb felbontású kamera.
• Demózni fogják az iOS 5-öt. Itt el tudok még képzelni apró újításokat, de semmi jelentős változtatást röviddel az iOS 5 GM megjelenése előtt.
• Bemutatják és demózzák majd az új hangfelismerő rendszert, melyet természetesen csak az új iPhone tudhat majd magáénak.
• Kinyírnak pár régi iPodot, a maradékból pedig bemutatják a ráncfelvarrott verziókat.

Röviden szerintem ennyi, ezeket várom az eseménytől (a szokásos piaci elemzéseken és számmisztikán túl). Hamarosan minden kiderül.

UPDATE: 6-ból 5.5 talált. Felet azért nem adtam meg magamnak, mert az iPodokkal kapcsolatban nem történt érdemben frissítés. Lehet fanyalogni, hogy az Apple nem váltotta meg a világot, de egy évvel az iPhone 4 után ezt egy tissztességes frissítésnek gondolom. Ennyi!

Egy régóta tervezett fotós projektet sikerült az elmúlt héten abszolválni Gyula barátommal. A projekt apropója a Gyula által vásárolt Honda Hornet motorkerékpár volt. Régóta tervezgette már, hogy fog venni egy motort, én pedig mindig mondtam neki, hogy amint meglesz a gép csinálok róla egy jó kis sorozatot.

Nemrég meg is lett a motor, úgyhogy elkezdtem helyszín után nézelődni, ahol megcsinálhatjuk a fotókat. A környéket körbeautózva egyhamar találtam két helyszínt amely alkalmasnak tűnt és az időpontot is sikerült belőni a 6 és 7 óra közötti (golden hour)) időablakra. Már csak egy alkalmas napot kellett találni, amikor az időjárás is megfelelő és mind a ketten ráérünk egy pár órára a kitűzött időpontban.

A múlt héten minden összeállt és megcsináltuk a fotósorozatot. Teljesen üres fejjel indultam el a helyszínre. Megfigyeltem, hogy gyakran elkövetem azt hibát, hogy fejben kialakul egy elképzelés amelytől a helyszínen képtelen vagyok elszakadni. Lehet ez egy ideálisnak tűnő fénybeállítás vagy egy fejben kigondolt kompozíció, amely valamely oknál fogva nem működik, én pedig erőltetem, de csak nem akar összeállni. Így a mostani fotózás alkalmával a helyszínen dőlt el minden, ezért - a legnagyobb szerencsémre - vittem magam minden lehetséges eszközt és fényformálót, hogy szükség szerint bármelyiket lehessen alkalmazni. Végezetül egy rendkívül egyszerű összeállítással, egy fehér áteresztő ernyő, egy fényformálók nélküli rendszervaku és egy átmenetes ND4-es szűrő segítségével készült a fotók túlnyomó része.

Az ND4-es szűrőre azért volt szükség (és ez csak a helyszínen derült ki), mert szerettem volna kiemelni a naplemente gyönyörű lilás, narancsos színeit, a rádiós vakukioldót azonban nem tudtam 1/100-as záridőnél rövidebbel használni. A Phottix Aster vakukioldóval egyébként is meggyűlt a bajom, mert mint a legtöbb hasonló eBay-es kioldónak, úgy ennek is megvannak a maga betegségei. Most sikerült megtapasztalnom, hogy kültérben mennyire használhatatlanná tud válni az eszköz, mikor 3 méteres távolságból a vevő már nem érzékeli a vezérlő jeleit.

Összességében azonban remek hangulatban és eredményesen zárult a fotózás, és nagyszerű képeket sikerült rögzíteni.

A minap rábeszéltem Anitát, hogy álljon modellt nekem egy kis portré fotózáshoz. Ki akartam próbálni pár dolgot, gyakorolni is szerettem volna és nem utolsó sorban az új 70-200 f/2.8L objektívet is tesztelni kellett. Filózgattam, hogy a meglévő 24-105 f/4L és 70-200 f/4L mellé kellene egy 17-40 vagy 16-35-ös, mivel eladtam a 8mm-es Samyangot és az EOS 500D vázat is. Nagylátó nélkül maradtam.

A Samyang nagyon jó kis obi volt az árához képest, de az 5D vázon sajnos nem rajzol teljes kört, mi több a napellenző erősen belelóg a képbe, ahogyan azt írtam is korábban. Az 500D-n elég gyakran használtam a halszemet, de mivel a váz eladósorba került így végül úgy döntöttem, hogy ettől is megválok. Egy szó mint száz, gondolkodtam rajta, hogy beruházok egy 17-40 vagy 16-35-re, de mivel az utóbbi időben a 70-200 f/4-et használtam a leggyakrabban így inkább a fényerő mellett döntöttem, annak ellenére, hogy elégedett voltam a korábbi f/4-es lencsével is. Ment tehát a 70-200 f/4 is és jött helyette az f/2.8. Persze dilemmáztam, mint a legtöbben akik f/4-től váltanak f/2.8-ra, hogy az az egy fényérték megéri-e a beruházást, de végül arra jutottam, hogy nekem mindenképpen megéri és ha a téma nem követel nagy mélységélességet akkor inkább nyitom nagyobbra a blendét, minthogy az érzékenységet kelljen magasabbra állítanom. Kacérkodtam még az f/4L IS illetve a f/2.8L IS gondolatán is, de a képstabilizátoros verziókat hamar elvetettem a következők miatt. Az első és legfontosabb ellenérv az f/2.8L IS ellen az ár volt, azt hiszem ezt nem is kell ecsetelni, majd’ duplájába kerül az IS nélküli verziónak. A második, hogy elsősorban portrézáshoz használom a telét és bár - a reciprok szabály alapján - 200mm-es állásban nem illik 1/200-as záridő alá menni, de mivel vakut használok így nyugodtan tudok akár 1/60-as záridővel is dolgozni úgy, hogy tűéles maradjon a kép. Harmadrészt van egy izgága, örökmozgó kislányom akit gyakran fotózok, képstabilizátor ide vagy oda, esély sincs rá, hogy 1/30-as záridő mellett éles képet készítsek róla az IS-re hagyatkozva (vaku nélkül). Persze szó sincs arról, hogy nem tartanám jó dolognak a képstabilizátort, hisz életet is tud menteni, csupán mérlegeltem a lehetőségeket és ezek voltak az ellenérveim.

Visszakanyarodva a portrézáshoz, megkértem Anitát, hogy álljon modellt nekem. A főfényem egy 60x60cm-es softbox volt. Készítettem pár képet, hogy belőjem a megfelelő expozíciót a softboxhoz és a háttérhez. Ezután a főfénnyel ellentétes oldalra beállítottam egy másik vakut élfény gyanánt. Csak egy flag-et tettem az élfényre, hogy az objektív számár kitakarjam a villanást és csak Anitát érje a fény. A Phottix Astert használtam vakukioldónak. Ez a cucc pont annyit tud amennyibe kerül: manuális módban elsüti a távoli vakukat. A doksi szerint az Aster 1/200-as sync speedet tud, de saját tapasztalatom szerint 1/125-ös záridőnél gyorsabbal csak ritkán birkózik meg, de még jobb ha 1/100 fölött nem erőlteti az ember. Maradtam is az 1/100-as záridőnél, de sajnos még így is lett jópár kép ahol a redőny belógott a képbe. Persze ezért az árért nem lehet csodákat várni :)

Elkattintottam pár képet és egy nagy adag tapasztalattal lettem gazdagabb. Rengeteg hiba van amit időről-időre elkövetek, hol a kapkodás/figyelmetlenség/felületesség miatt, hol csak simán a lámpaláz teszi ezt velem. Az ilyen gyakorlások segítenek abban, hogy ezekre a hibákra fényt derítsek (stílszerűen) és rutinszerűvé alakítsak jól bevált, illetve kiiktassak rosszul vagy hibásan rögzült dolgokat.

A hosszas bevezető után néhány fotó. Tudom, hogy messze nem tökéletesek a képek és sok hibát magam is felfedeznem utólag, az “előhívás” során, de úgy gondolom, hogy vállalható minőségű fotókat sikerült készíteni. A profikat kérem, hogy ne kövezzenek meg a fenti kijelentéseimért, de örömmel veszem az építő jellegű kritikákat! Motorosoknak széles utat, fotósoknak jó fényeket!

Többször is előfordult már, hogy baráti beszélgetés során felhozódott ez a méltán népszerű beszéd, melyet Steve Jobs tartott a Stanfordon, 2005-ben. Nem vagyok rajongója Jobsnak, de ebben a beszédben rendkívül bensőségesen beszél a magánéletéről, a világnézetéről, a sikereiről és kudarcairól, de leginkább a saját életéről, mely igen megindító és példa értékű. Úgy gondolom, hogy lehet belőle tanulni:

Az elmúlt héten kaptam kölcsön egy fotózás erejéig Laci barátomtól egy keletnémet csodát, egy Praktica MTL50-es filmes fényképezőgépet. Alapvetően nem is fotózásra hozta, hanem csak azért, hogy megcsodálhassam ezt a remek kis szerkezetet, amelyet annak idején rengeteget nyüstölt és amellyel megtanult fotózni. Bár film nem volt a gépben, így nem volt alkalmam élesben kipróbálni, de akkor is nagy élmény volt kézbe fogni a masinát. Igazi retró fémváz, bőr tokban, 50mm-es 1.8-as Pentacon objektívvel, beépített fénymérővel. Kicsit utána is olvastam a gépnek és kiderült, hogy voltak komoly típushibái a váznak, mint például a zárszerkezet beakadása. Ez a példány Laci elmondása alapján azonban kifogástalanul működött és működik is a mai napig.

Ezt követte az ötlet, hogy le kellene fotózni a gépet. Fehér A3-as papírlapokat terítettem az asztalra, a háttérbe pedig felhúztam egy fehér hátteret. Jobb oldalról egy 60x60-as softbox biztosította a megvilágítást 430EX vakuval, a kép bal oldala azonban erősen árnyékba borult így onnan egy fehér derítőlappal derítettem. Sajnos nincs derítőlap tartóm és “voice activated állvány” sem volt a közelben, így egy elég esetleges megoldást kellett alkalmaznom a fényvisszaverő kitámasztására, a közelben lévő különböző kisebb-nagyobb tárgyak segítségével. A tárgy és a háttér távolsága, az 1/100-as zársebesség (kézből fotózva) illetve a 11-es blendenyílás miatt a háttér erősen beszürkült, amire számítottam is, így külön megvilágítást kapott a háttér egy 580EX vaku segítségével. A végeredmény nem lett tökéletes, bőven lehetne még finomítani rajta, de alapvetően elégedett vagyok az elkészült fotóval, hisz pontosan úgy sikerült a megvalósítás ahogyan azt terveztem. Íme a végeredmény: