Esett az éjszaka egy kis hó, de sajnos a délelőtt folyamán olvadásnak is indult, így gyorsan ki kellett használni ezt a rövid kis időt a fotózásra:
Reggel kitekintve az ablakon nem fogadtam kitörő örömmel, hogy megint havazik. Szeretem a telet, de februárban általában már csak a tavaszt várom, elegem van a hidegből, a hóból, a latyakból és a csúszós utakból. A lényeg, hogy autóba kellett ülnöm, de nem mindennapi látvány fogadott. A szomszéd kis utcában három autó állt egymás mögött az [...]
Idén ismét Siófokra mentünk nyaralni, a Club 218 apartmanházba, ahol tavaly is voltunk. 1 éve sajnos meg kellett szakítanunk az üdülést mert Boglárka megbetegedett, így 3 nap után haza kellett utaznunk. Rossz emlék, nagyon beteg volt a kiscsaj.
Idén szerencsére minden tökéletes volt, nem betegedett le egyikünk sem. Természetesen vittem magammal a fotós felszerelést is, és [...]
Második hete nyüstölöm a nehezen megszerzett iPadet, úgy gondoltam, hogy ideje lenne egy kis beszámolót tartani az eddigi tapasztalatokról, de először is a beszerzés körülményeiről szerzett tapasztalatokat szeretném megosztani.
Az iPad megjelenését követő rendkívül pozitív fogadtatás – és persze a kialakult hype – nagyban hozzájárult ahhoz, hogy felébredjen bennem a birtoklási vágy (mint ahogyan az általában [...]
Fotók
