Az elmúlt időszakban volt egy pár szoftver amelynek a frissítését, megjelenését nagyon vártam, a legtöbb esetben ez meg is oldódott. Volt ami időközben megjelent és volt ahol alternatívára váltottam.

Desktopon egy ideje a Cha-Chinget használtam a pénzügyek nyilvántartására. Ügyes kis szoftver a legszebb felhasználói felülettel a kategóriában, de nagyon-nagyon bugos volt. Ha jól emlékszem tavaly év végén jelent meg hozzá az utolsó frissítés ami javított is néhány hibát, de összességében továbbra is csak egy bughalom maradt az egész. Gyakran kézzel kellett módosítanom az adatbázisában, annyira el tudta szúrni a dolgokat. Volt hozzá iPhone kliens is ami többnyire hiba nélkül működött, de mikor szinkronizáltam az asztali verzióval olyankor furcsa dolgokat tudott művelni. Érezhető volt, hogy nem lesz komoly folytatása a szoftvernek, mert a várt frissítések sorra elmaradtak (igaz egy bugreportom nyomán egy számomra kritikus hibát még javítottak). Alternatíva után kezdtem kutakodni, de sokáig nem találtam igazán kedvemre valót. Sok esetben az iPhone kliens hiánya tántorított el, sokszor pedig túl bonyolult kezelésű programokat találtam, amire nem volt szükségem. Végül ráeszméltem, hogy az iPhone kliens nem nélkülözhetetlen számomra, végül csak a desktop verziókra fókuszáltam. Így találtam rá a MoneyWellre. Hamar sikerült hozzászoknom és megfelelően beállítgatnom a programot így Cha-Chinget nyugdíjba küldtem, csakúgy mint a fejlesztő, mert a program a legjobb tudomásom szerint meg is szűnt. Közben megjelent a MoneyWell iPhone kliense is, ami ugyanolyan jól sikerült mint az asztali verzió, nagyon elégedett vagyok a váltással.

Tennivalóim nyilvántartását a Things látta el hosszú időn keresztül. Egyetlen komoly hátránya a cloud-sync hiánya, amit már nagyon régóta vártam és minden Things felhasználó ezt követeli a fórumokon. Állítólag hamarosan érkezik ez a feature, de én meguntam az egy éve tartó várakozást és OmniFocusra váltottam, amiről már be is számoltam itt a blog hasábjain.

A Reeder for iPad-ről is írtam már, mikor még nem jelent meg az App Store-ban. Azóta persze elérhető a szoftver és nyugodtan merem állítani, hogy a legjobb RSS olvasó ami ma elérhető az eszközre. A fejlesztő pedig már szivárogtatott Twitteren, hogy érkezik a desktop verzió is. Ha az is olyan jól sikerül mint az iPhone/iPad verziók akkor tuti, hogy lecserélem a NetNewsWire-t.

A végére hagytam a kedvencemet, az egyedüli programot aminek nem érkezett még meg a frissítése, alternatívája pedig nem létezik, ez a TextMate. Mióta Mac-re váltottam azóta használom a TextMate-et, a legjobb editort ami elérhető a piacon. Kicsi, gyors, pluginezhető és témázható (itt a kedvenc témám, amit a Doctrine projekt honlapján lévő példakódok inspiráltak, és mellesleg magamnak csináltam) és a Project+ kiegészítővel már majdnem mindent tud ami szükséges. Nagyon időszerű lenne már a TextMate2 megjelenése amiről – azon kívül, hogy teljesen újra lett írva az egész – nem sokat lehet tudni, és leginkább a megjelenését fedi homály. Már arról is terjengtek kósza hírek, hogy nem érdemes várni rá, soha nem fog megjelenni, de erre a hivatalos oldalon mindig rácáfolnak, csak a megjelenést nem teszik konkréttá. Persze a próbáltam alternatívát keresni (BBEdit, Eclipse, Zend Studio) de egyikkel sem tudtam igazán produktív lenni, a TextMate benne van a kezeimben. Nagyon várom a 2-es verzió megjelenését és nagyon kíváncsi vagyok, hogy a rengeteg feature requestből mi kerül megvalósításra.

Tagged with:
 

8 Responses to Egy frissítést várok még

  1. dvorcsak szerint:

    money programmal bajban vagyok. a moneywell-nek sem az asztalija, sem az iphne verzioja nem kezel a datumon belul ora:perc-et, raadasul a mobil verzio erdekesen jeleniti meg azokat a tranzakciokat, amikben tobb kategoria is van (nagyobb, tobb teteles vasarlas).

    jo ideje az ibank-ot hasznalom, aminek a desktop verzioja lassu, de kezel ora:perc-et, a mobil verzioja viszont nem, igy ha ott rogzitek valamit, akkor az a rogzites idopantjaval kerul at a desktop adatbazisba.

    szoval most keresek egy harmadik progit, ami tud szinkronizalni.

  2. Highlander szerint:

    Tudom nem igazi alternativa, de TextMate mellett probáltad már az Espresso-t?

  3. greg szerint:

    Textmate2 ill. egy hozzá egy rendes update nagyon kellene. Én is futottam pár kört, de vhogy mindig a textmate-hez kanyarodtam vissza. Nem hiszem hogy a magyar kiosztáson eltűnő keyboard shortcut-ok kérdését megoldaná, ezt szerintem OS szintű szívás, de egy rendes python support ráférne pl. (unalmas minden save előtt EDIT>Convert>Tabs to Spaces -t nyomni. meg hát nem feltétlen úgy identál magától ahogy a python szeretné)

  4. vbali szerint:

    dvorcsak: miért jó óra:perc szinten nyilvántartani a kiadásokat/bevételeket?

  5. kobak szerint:

    Espresso nem rossza alternativa, de én is mindig visszatalálok a textmate-hez.

  6. Én RSS olvasónak az AcrylicApps Times-ét használom, az Espresso-t pedig nem ajánlom, mert nekem óránként fagyott le, még bugos, de ha ezt nem veszed figyelembe, akkor a legjobb app ebben a kategóriában. Én jelenleg a Panic Coda-ját használom az Espresso helyett, és elég jó. Egyébként az “Értesítést kérek az új hozzászólásokról”-t hogy csináltad meg? Milyen plugin?

  7. vbali szerint:

    Nekem úgy tűnik, hogy a Coda és az Espresso leginkább HTML, CSS és JS kódolására alkalmasak. Esetleg egy kis PHP fér még bele. Én a TextMate-et szinte mindenre használom ami csak előfordulhat: HTML, CSS, PHP, shell script, Objective-C, Diff, SVN, JS, SQL, YAML, XML, text és még sorolhatnám. Így a fent említett szoftverek nekem nem igazán jelentenek alternatívát :)

    Az értesítést a Subscribe to Comments WordPress pluginnal lehet megoldani: http://txfx.net/wordpress-plugins/subscribe-to-comments/

  8. Akkor esetleg a WriteRoom mint alternatíva?
    Kösz a plugin nevét, igazán hasznos.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong> <pre lang="" line="" escaped="" highlight="">