Életem eddigi legnagyobb hatású filmjén vagyok túl, melynek címe Mr. Nobody (2009, IMDb link). Keresem a szavakat amelyekkel a legjobban tudnám jellemezni azt a 2 és fél órás moziélményt amit a film alatt átéltem, de többszöri nekifutásra sem sikerült megtalálni. Talán csak egyetlen szó tudná megfelelően jellemezni: mesteri!

A történet:

Az életünkben sok olyan döntést hozunk, amely visszafordíthatatlan irányba tereli jövőnket. De hogyan döntenénk, ha megvizsgálhatnánk az alternatív döntés kínálta jövőt is? Történetünk a 20. és a 21. század között, különböző időzónákban, de egyazon szereplő életében játszódik.


Nemo Nobody hétköznapi életet él feleségével, Elise-vel és három gyermekükkel, mindaddig, amíg egy napon a valóságra ébred idős öregemberként, 2092-ben. Mr Nobody a maga 120 évével a legidősebb ember és egyben az utolsó halandó is a Földet benépesítő új és halhatatlan emberi faj tagjai között. Ám ez úgy tűnik, nem igazán izgatja őt, az egyetlen kérdés, amely foglalkoztatja, hogy valóban azt az életet élte-e, amely számára a legmegfelelőbb volt; valóban azt a nőt szerette-e, akit neki szántak és azokat a gyerekeket nevelte-e, akiket kellett. Most csak az a célja, hogy megtalálja erre a választ.

A Mr. Nobody az eddig elkészült legdrágább belga film a maga 58 millió dolláros (12,5 milliárd forint!!! helló, mi?) költségvetésével. Ha már a számoknál tartunk, megdöbbentő, hogy a teljes film 8 év alatt készült el, amelyből a forgatás és az utómunkálatok egy-egy évig tartottak. Mindez persze meg is látszik a “végtelen maximalistának” tartott iró-rendező Jaco Van Dormael munkáján, a színészi alakításon, az operatőri munkán, a gyönyörű díszleteken és a filmzenén is (melynek zeneszerzője a rendező testvére, a jazz gitáros Pierre Van Dormael, akinek sajnos ez volt az utolsó munkája, 2008-ban hunyt el rákban). Ha akarnék sem nagyon tudnék fogást találni a film egyetlen összetevőjén sem. Mestermunka.

A film megtekintése közben többször is libabőrös voltam, ami olykor percekig is tartott. Velem eddig ilyen – film hatására – nem fordult elő. Bevallom, hogy a trailert visszanézve ez a hatás megismétlődött, úgyhogy a film tud valamit. Csak ajánlani tudom mindenkinek.

Tagged with:
 

3 Responses to Mr. Nobody

  1. thingol szerint:

    na, orulok, hogy jo filmet ajanlottam :)

  2. vbali szerint:

    Lehet, hogy az ajánlód nélkül nem néztem volna meg, úgyhogy mégegyszer köszönet érte!

  3. Fú most néztem meg ezt a filmet, és egyszerűen lenyűgöző.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong> <pre lang="" line="" escaped="" highlight="">