3G modemes malőr
A nyaralás előkészületei során igyekszik előkészülni az ember, hogy a magyar tenger partján is élvezhesse az internet okozta örömöket. Esetemben ez egy USB-s ZTE 3G modem telepítését vonta maga után a MacBook Pro-ra. A modem tartalmazta az OSX-hez szükséges drivereket is, így pillanatok alatt sikerült beüzemelni és kapcsolódni a világhálóra.
Néhány óra elteltével elkezdett vacakolni a rendszer. Nem indultak el egyes alkalmazások, ezért – bár egyáltalán nem szokványos az eset – egy újraindítás mellett döntöttem, mert ugye tudjuk jól, hogy ez mindig segít. Ekkor ért a meglepetés, az OSX ugyanis nem akart elindulni. Megjelent a szürke boot képernyő az Apple logóval, de a bejelentkező képernyő már az istennek nem akart megjelenni. 5 perc türelmes várakozást követően feladtam, safe- és verbose boottal próbálkoztam szintén sikertelenül. Mivel órák teltek el a modem telepítése óta így az teljesen kiment a fejemből, egyből hardveres problémára kezdtem gyanakodni. Na, mondom szép, pár nappal a nyaralás megkezdése előtt elhasal a laptopom, jól nézek így ki. Bevallom az is megfordult a fejemben, hogy a melegből lett elege (amit még azzal is tetéztem, hogy egy full flash-es oldalt böngésztem az újraindítás előtt). Mikor elkezdtem átgondolni, hogy mi is történt az utolsó indítás óta, leesett, hogy volt ugye egy modem telepítés, ami a rendszerfájlokat is piszkálta.
Gyors Google keresés után meg is találtam a megoldást. A kedves kínai gyártó a driver csomagjába szépen belepakolt egy 2008-as dátumú libcurl.4.dylib állományt és ezzel felülvágta a 10.6.4-ben lévő rendszerfájlt, nem kis örömömre. A fent linkelt oldalról sikerült ugyan letöltenem az érintett állomány eredetijét, de másik Mac hiányában a target disk mód mint lehetőség kiesett és nem volt kéznél boot disk sem. Egyedül egy FAT32-es pendrive-ra támaszkodhattam csak. Elindítottam a rendszert single user módban (Cmd-S) majd fél órámba telt mire sikerült rájönnöm, hogy a sima mount helyett a mount_msdos paranccsal tudom csatolni a meghajtót:
mkdir /Volumes/pendrive mount_msdos /dev/disk1s1 /Volumes/pendrive cp /Volumes/pendrive/libcurl.4.dylib /usr/lib umount /Volumes/pendrive reboot
Az újraindítást követően már gond nélkül indult a rendszer. Kis technikai kitérő a nyaralás előtt, ahol remélem az lesz már csak a legnagyobb problémám, hogy milyen rekeszértéket és záridőt állítsak a tökéletes kép megörökítéséhez.
7 Responses to 3G modemes malőr
MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT! Kilépés a válaszból
Fotók



Botranyosak ezek a 3G modemek.
Egyik haverom bedugta, feltelepitette, majd kernel panic.
Modem kihuz, reboot.
Felallt a rendszer, kutyuke bedug. Instant kernel panic.
Zsenialis…
Ugyanez volt a Vodás Hauwei modemmel majd egy évvel ezelőtt. Naivan azt gondoltam, hogy ma már nincsenek ilyen problémák.
Ez egy T-s cucc volt, nem tudom ki a gyarto.
Ugyanaz a szar mindegyiknél. Vicc
Kedves Barátom!
Én meg azt remélem, hogy a nyaralásod ideje alatt, húsz darabos rekeszekkel kell foglalkoznod! Borsodissal, de méginkább Heinekenessel.
Kõszikla: biztos lehetsz benne, hogy nagy rekeszértékkel fogok dolgozni
Nekem az “ősi” szappantartó, huawei e220 teljesen jól megy. egyetlen baja, hogy néha bontja a kapcsolatot. Ez viszont messze tökéletesnek tekinthető a kernel panichoz képest.