2009
20
nov

EventList: Ready for Sale


eventlist

Nemrégiben elkezdtem kóstolgatni az iPhone alkalmazásfejlesztés alapjait, majd annyira belejöttem, hogy össze is dobtam 2 alkalmazást amit az AppStore-ba szántam. Kicsit félve indultam neki az egésznek. Korábban elég rossz tapasztalatokat szereztem az Objective-C/Cocoa fejlesztés háza tájáról, nem igazán tetszett az Obj-C “kitekert” szintaktikája, a kilométer hosszúságú metódusnevek és hasonlók. Most, hogy csak az iPhone-ra fókuszáltam és konkrét célokat fogalmaztam meg a tanulási folyamat során sokkal kellemesebb tapasztalatokat szereztem és mostanra bátran merem állítani, hogy fekszik nekem az Obj-C és a Cocoa framework, jó barátok lettünk, megszerettük egymást.

Aggasztott kicsit az a rengeteg negatív kicsengérű hír amit az Apple jóváhagyási procedúrájáról és úgy általában az iPhone Developer Programról hallani lehet, de úgy tűnik eddig szerencsém volt. Az iPhone Developer Program jelentkezésemet bruttó 2 nap alatt fogadták el. Erről hallottam, hogy sok esetben több hétig tart, sőt hónapos várakozásról és hosszas adategyeztetésről is suttogtak a neten. Nem tudom, hogy szerencsém volt-e vagy csak szimplán javultak azóta a folyamatok, de a bruttó 2 nap teljesen elfogadható volt. Majd jött a jóváhagyási procedúra ami már legendásan hírhedtté vált a sok értelmetlen indokkal elutasított alkalmazással és a hosszú várakozással. Szeretném azt hinni, hogy nagyon szerencsés vagyok, hiszen az első alkalmazásom 9 nap alatt jóváhagyásra került. Valójában azonban lehet sejteni, hogy nem szerencséről van itt szó, hanem az Apple igyekszik felgyorsítani a jóváhagyási folyamatot a rengeteg kritika hatására.

A rövid kis kitérő után pedig a lényeg, hogy magyar idő szerint ma hajnalban (cupertinoi idő szerint tegnap délután fél négykor) “Ready for Sale” státuszba került az első iPhone alkalmazásom, az EventList és néhány órával később megjelent az AppStore-ban is. Ez egy egyszerű névnap alkalmazás, amely 16 ország névnapjait ismeri és a “beépített” névnapokon túl saját eseményekkel is (születésnapok, évfordulók, ünnepek stb.) bővíthető a lista.

Rövid időn belül várható további alkalmazások élesedése is az AppStore-ban, de azokról majd akkor…

A Webinhez kapcsolódó fejlesztéseknek a szerző egy külön twitter fiókot nyitott @webindev néven, ahol nem túl nagy intenzitással, de folyamatosan mikroblogolja az eseményeket. Tessék hát őt is követni, de izibe’!

Címkék: , , , , ,

3 hozzászólás

Szólj hozzá te is!