Egy újabb Apple gyártmánnyal bővült a háztartás. Igen, az iPhone-ról van szó. Ez úgy van, hogy mostanában mindenféle előzetes tervezés nélkül hajlamos vagyok belevágni nagybevásárlásba, ha a kiszemelt terméken almás logó található. Szerencsére az anyagi fedezetet sikerült úgy megteremteni, hogy a házikassza se szenvedjen csorbát. Ismét nagy öröm van hát a háznál, bár az igazi nagy örömhöz nem hasonlítható, inkább csak a ritka örömteljes pillanatok közé sorolható.

8 GB-os modellről van szó és Plastik-os forrásból történt a beszerzés, már csak azért is mert helyben – Egerben – megoldható volt a tranzakció. Meg kell jegyeznem, hogy hihetetlen korrekt volt az ügyintézés, csak ajánlani tudom minenkinek a “forrást”. 1.1.2-es verzióval sikerült beszerezni a készüléket, de a ZiPhone 3.0 segítségével ezen nagyon gyorsan sikerült javítani. iTunes-on lefrissítettem az 1.1.4-et (természetesen itt megzakkant a készülék és lezárt, mint ahogyan azt tudtam is) majd a ZiPhonenak adtam lehetőséget, hogy megszűntesse a kellemetlenséget. Mindössze csatlakoztatni kellett a telefont a MacBook-hoz és egy gombnyomásra megvolt az aktiváció és a jailbreak. Mit is mondhatnék, nem igazán emlékeztetett a függetlenítés a Nokia 3210-es darabokra szedésére, IC lábainak összeérintésére, közben másik kézzel Unlock-ra kattintására, majd összeszerelésére és közben izgulására – , hogy ugyan minden jó lesz-e. Persze már az sem ma volt!

Nos, nem untatok senkit a részletekkel. Csak a lényeg: az iPhone MUST HAVE kategória és tényleg a jövőből érkezett! Egy kérdést intéznék továbbá veterán iPhone/iPod Touch tulajdonosokhoz: létezik olyan jelszókezelő alkalmazás iPhone-ra melynek van desktop-os tesója – amivel akár még szinkronban is tartják egymást – és az telefonon is szerkeszthető (itt a 1Password kiesett!)?

Tagged with:
 

3 Responses to Telefon a jövőből

  1. kobak szerint:

    sajnos ilyen appot nem tudok, de örülnék én is nagyon egynek. :-)

  2. XYBeR szerint:

    untatok – rövid u
    jövőből – a harmadik ő hosszú

    amúgy a 3210 még az előző évezred terméke, ráadásul nem freebsd alapú a kernele (nincs is neki)

  3. vbali szerint:

    Elírások javítva!

    Az előző évezred terméke, és emlékszem mekkora hype volt körülötte. A 3210 volt az első mobiltelefon amire úgy igazándiból vágytam. Amikor pedig sikerült egyet vásárolni nem tudtam elhinni, hogy valóban van egy ilyenem. Ma már egyáltalán nem tudnak lázba hozni a telefonok, az iPhone-ra is mint platformra tekintek! De már más évezredet írunk ;-)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong> <pre lang="" line="" escaped="" highlight="">