Visszahív a természet
A mai napon – tekintettel a hosszú hétvégére – megismételtük a múltkori túraútvonalat Felsőtárkányban a Barát-réti tanösvényen. A korábbiaknak megfelelően egy kis bumerángozással ütöttük el az időt. Most édesanyám is velünk tartott így öten indultunk útnak: a nővérem és a kisfia, édesanyám, Anita és jómagam. Ez alkalommal sikerült a bumerángot úgy beküldeni egy tüskés bokorba, hogy szinte esélyünk sem volt azt kivadászni onnan, de szerencsére az unokaöcsémnek Norbinak, halált megvető bátorsággal, a fején a melegítőjével, térden csúszva sikerült elérnie a bumerángot és kiszabadítania a bokor fogságából. Szegénynek össze-vissza szurkálta a kezét a bozót.
Valami csoda folytán ma nem felejtettük itthon a fényképezőgépet – sőt kettő is volt nálunk – így sikerült egy pár képet ellőni, kárpótolva magunkat a múltkori esetért, amikor csak mobiltelefonnal tudtunk képeket készíteni. Felbuzdulva az elkészült képek beimportálásán az iPhotoba, felpattintottam egy WPG2 plugint a blogra, valamint az iPhotoToGallery plugint az iPhotoba. A végeredmény a fenti képre kattintva tekinthető meg!
Fotók


