A Mail rejtett indítása
Úgy tűnik, hogy Tiger specifikus jelenség, de nem tudom rábírni a Mail-t, hogy Hidden módban induljon el, csak a dock-on jelezve, hogy fut. Erre azért van szükség, mert hajlamos vagyok elfelejteni a levelező program elindítását és így aztán napokig nem olvasok el egyetlen nekem címzett levelet sem. Ezt elkerülendő a logint követően szeretem automatikusan indíttatni a fent jelzett alkalmazást. Így a program mindig fut a háttérben, elég csak rápillantanom a dockra és máris látom, hogy érkezett-e új üzenetem. Persze az értesítésről még a Mail.appetizer is igyekszik gondoskodni!
Valamely oknál fogva azonban a Mail-nek hiába pipálom be a ‘Hide’ mezőt a ‘Login Items’-ben az akkor is úgy indul, hogy a főablaka látszik (a Skype-al egyébként ugyanez a helyzet). A HiddenMail 1.0.1 erre a problémára igyekszik megoldást nyújtani, de mivel a Findert lecseréltem a Path Finderre – és a véletlen indulásokat elkerülendő a Findert egy az egyben kigyomláltam a rendszerből – így a HiddenMail script nem teszi a dolgát, a Finder hiányára hivatkozva.
Egy darabig tűrtem a kellemetlenséget, de megelégeltem, hogy az indulást követően állandóan kattogtatnom kell vagy Cmd-W-t kell ütögetni, hogy a megnyílt ablakokat bezárjam. Összedobtam hát az első scriptet az Automatorral:
Ok, nem lett egy rettentően bonyolult alkalmazás, pont annyit tud amennyit kell: a Mail program indulását követően annak visible értékét false-ra állítja, magyarul elrejti az ablakot ![]()
Ugyanezt elkövettem a Skype indításával is. Ott annyi gubanc adódott, hogy a Skype indulásakkor megjelenik egy splash screen és a scriptem már küldi is neki az “eltüntetős üzenetet”. A splash képernyő semmivé is válik abban a pillanatban, de rá pár másodpercre megjelenik a Skype főképernyője. Ezt csak a sciptembe épített delay 6-al tudtam kivédeni, de ez is működik.
2 Responses to A Mail rejtett indítása
MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT! Kilépés a válaszból
Fotók



Hű.
Hát nem adtad fel a dolgot, az látszik. Komoly.
A Finder szerintem sem az igazi. Én elsősorban azért nem kedvelem, mert nagyon lomhán reagál, ha egy hálózati hely nem elérhető, vagy ha egy DVD nem olvasható. Képes percekig szüttyögni vele, és addig semmire nem reagál. Vagyis megszűnik a multitasking képessége szegénynek. De sokat fejlődött a 10.0 óta.
Hát igen, belehúztam, ahogy csak bírtam
Egyelőre ennyire futotta!
Igazából számomra nagyon puritánnak hatott a Finder és mikor rátaláltam a Path Finderre és megismertem annak tudását, nem volt kétséges, hogy azt használjam.
Remélem, hogy a Leopard hoz majd némi újítást ezen a téren is!