Programozási nyelv és ismerkedés

Mint kezdő Mac-es az elmúlt hetem nagyjából azzal telt, hogy megismerjem és testre szabjam frissen használatba vett rendszeremet. Ez persze egy örömteli feladat, ha egy kellemesen használható rendszeren teszi az ember. Keresgélni, válogatni a mindennapi munkához és szórakozáshoz elengedhetetlen programokat. Tesztelgeti, kísérletezgetni a rendszer képességeivel, próbálgatni a már meglévő hardverelemekkel a kompatibilitást jó móka. Jó móka akkor, ha minden működik, ha nem arról szól a történet, hogy izzadva, kínkeservesen hozzunk össze valamit. Szerencsére erről jelen esetben szó sincs és napról-napra egyre elégedettebb vagyok a kis MacBookkal.

Ha minden igaz, akkor mostanra már minden korábban használt programom – vagy annak valamilyen alternatívája – működik a gépemen. A programválaszték szerencsére mégsem olyan szegényes mint ahogyan arra egy korábbi postban utaltam. A harverek tesztelésének is a végére értem. Itt nem olyan széles a paletta: két mobiltelefon (SE T610 és RAZR v3i), egy PDA (Acer n311), külső winchesterek (USB és FireWire) és fényképezőgép (Samsung Cyber530). Ezek mindegyikét sikerült működésre bírni. Bár a “működésre bírás” egy kicsit túlzás, mert minden működik mindenféle erőltetett haxolás és konfigolás nélkül. A PDA-val van csupán egy kis bibi, mivel az n311-en már WM5.0 van így a szinkronizálás nem nagyon akar menni a Missing Sync nevű program használatával USB-s kapcsolódás esetén. Ha RNDIS-ről serial módra váltok az USBSwitch nevű program segítségével, akkor látja egymást a MacBook és a PDA, de mind a sync-elés mind az állományok másolgatása megakad, így teljesen használhatatlan. Bluetooth alkalmazása esetén nincs semmi gond egyedül a sebesség hagy kivetnivalót maga után ötletek jöhetnek, ha valakinek van tapasztalata ezen a téren és érti, hogy miről beszélek. Jó lenne az iTunes-al direktben szikronizálni a PDA-ra USB-n keresztül, Bluetooth-al nincs türelmem kivárni míg egy album MP3 átmásolódik.

A hét legnagyobb dilemmája a programozási nyelv választása volt. Mint programozó, az új platform megismerésének és belsővé tételének egyik sarkalatos pontja egy olyan programozási nyelv választása, melynek segítségével fájdalommentesen tudok az adott platformra fejleszteni kisebb alkalmazásoktól kezdve akár nagyobb projekteket is. Természetesen a .NET-es vonalat nem kívánom elhagyni és szerver oldali fejlesztéseknél továbbra is .NET-es irányban tervezek tevékenykedni, de gondolni kell a házi fejlesztésekre is. A .NET nem tűnik túl jó választásnak Mac-es fejlesztések esetére. Természetesen a mono-t portolták OSX-re is és még a MonoDevelopot is lehet futtatni, de a GTK+ nem nyújt valami gyönyörű megjelenést az OSX aqua-s ablakai között. így úgy tűnik, hogy két választásom maradt: Java vagy Objective-C – és Cocoa. A Java a .NET-es múlt és a korábban megszerzett Java ismeretek alapján szimpatikus. A garbage collectort már megszoktam C#-ból, a malloc-ot meg már kezdem elfelejteni gcc-ből, de úgy tűnik, hogy ideje lesz elővennem a Linuxos gcc-ben szerzett tapasztalatokat, mert az Objective-C lesz a nyerő. Bár a szintaktika nagyon idegen egy rövidke ismerkedés után úgy érzem, hogy sikerült ráállnom és – bár még mindig meglehetősen idegen a nyelv, – határozottan kezd megtetszeni. Persze ez nem azt jelenti, hogy akkor a Java vagy valami más szóba sem jöhet, hiszen mindig a cél határozza meg az eszközt és meghatározott feladatokra valószínűleg most is a Java-t választanám. Az Objective-C-re és Cocoa-ra azért esett a választásom, mert úgy tűnik, hogy ezzel a párossal tudok a leginkább natív kinézetű és működésű alkalmazásokat gyártani OSX-re. Ha pedig valaki OSX-re vált akkor az nagyon jól tudja, hogy a natív megjelenés mennyire fontos egy ilyen gyönyörű szép operációs rendszer esetében és nem kíván engedni belőle.

így állok most, de az ismerkedési folyamat még nem ért véget…