Pénteken úgy döntött a DVD játékosunk, hogy elege volt a kifogástalan működésből és az idegeimre megy. Ezt oly módon tette, hogy a tálca nyitását egy kellemetlen mechanikus háttérzaj kíséretében végezte el, valamint a lejátszás során is megfigyelhető vagy inkább hallható volt ez a zaj. Mivel egyébként is voltak vele problémáim (felirat kezelés, USB port hiánya) úgy döntöttünk, hogy újítunk és nem várjuk meg amíg teljesen megadja magát. Javíttatni pedig már nem hiszem, hogy megérné!

Bevallom őszintén, hogy nem keresgéltem túl sokat az új típus után. Tesóm elmondta, hogy milyenek kaphatóak náluk. Elmentünk megnéztük őket és kiválasztottunk egy Samsung HT-Q20-as típust. Egyelőre még vajmi keveset tudok róla elmondani de azért már vannak kisebb tapasztalataim.

Egyből egy érdekes bug(?): néhány DVD-t nem hajlandó lejátszani, “Play prohibited please check disc” üzenetet dob. Ha azonban a Nero Recode-ot átfuttatom a DVD-n és újra kiírom azt (mindenféle módosítás nélkül!!!), akkor a játékos gond nélkül viszi. Érthetetlen!?

Öröm, hogy kezeli a SAMI feliratokat, üröm, hogy a formázásokat nem eszi meg. Ez azért gond, mert a DivX feliratok meglehetősen kis méretűek és nincs hátterük így azon jeleneteknél ahol világos a háttér a felirat szinte teljesen olvashatatlan. A betűtípus szép és nagyon tetszik az előző Courier betűtípusához képest de a mérete nagyon kicsi és ez is az olvashóság rovására megy. A SAMI fájlban hiába állítom be a felirat méretét és színét, a számítógépen tökéletesen megjelenik, a játékoson azonban a formázások elvesznek és az alapértelmezett fehér, kis méretű betűk jelennek meg. Egyelőre a Sub2DivX tool volt a segítségemre és szerencsére a HT-Q20 gyönyörűen megjeleníti az avi-ba kódolt feliratokat az általam megadott méretben, színnel és háttérrel.

A hangfalak nagyon jól szólnak bár nem vagyok vájtfülű, igaz a két hátsó hangszórót még be sem élesítettük, majd csak az új lakásban! Az USB port az előlapon és a WiFi előkészítés sokat nyomott a latba mikor ezt a típust választottunk bár sajnálom, hogy csak a FAT16/32 filerendszert ismeri. A külső megjelenés kimondottan esztétikus és tetszik, hogy az LCD-n is megjeleníti az éppen játszott állomány vagy rádiócsatorna nevét.

Összességében véve eddig tetszik és jó vételnek tűnik de még nem volt időm mindent kitapasztalni, lepróbálni. 

Tagged with:
 

12 Responses to Új DVD játékos

  1. k szerint:

    én most szeretnék venni, de olyat, amiben hdd van… van valamilyen preferenciád (vagy a tesódnak:)?

  2. vbali szerint:

    Sajnos nincs infónk és nem hiszem, hogy itt Egerben jobb ajánlat és kínálat volna mint Pesten :-) Így sajnos nem tudok segíteni, sajnálom!
    A hdd-s sem lehet rossz, bár tulajdonképpen ez megoldható USB-n keresztül is én is külső hdd-vel szeretném majd használni :D

  3. vbali szerint:

    k: Bocs, most esett le, hogy preferenciát kérdeztél és nem tényleges beszerzési forrásra gondoltál :D De mint láthatod is, Samsungot vettem ami arra utal, hogy igénytelen vagyok ezen a téren, így sajnos továbbra sem tudok segíteni :D

  4. Gönyi szerint:

    hi!
    vettem én is egy ilyen samsung HT-Q20-as házimozit és nekem is kiírja hogy “play prohibled…” és a köv lenne a kérdésem
    letöltöttem ezt a nero recode progit
    Melyik íróprogit kell elindítani ?
    “recode main movie to nero digital” vagy recode DVDs and videos to nero digital ???
    mert egyikkel sem tudom ujraírni :S
    bemásolom az írott dvd-t és a next gombra nem lehet nyomni ! részletesen el tudnád nekem mondani ???
    köszi az infot előre is !

  5. vbali szerint:

    Sajnos nem nagyon van Windows a közelemben így nem tudom megnézni, hogy hogyan is volt ez, de nem volt bonyolult. Csak betoltam a DVD-t és már ment konvertálta is. Bár megmondom őszintén, hogy ez a nero digital nem rémlik :o

  6. Gönyi szerint:

    Köszike , bár ezzel nem vagyok előrébb , de azért ha windows közelbe leszel majd akkor megbeszélhetnénk ,mert ez kicsit idegesítő hogy 1-2 nem megy :( Meg lehet már az elején elbaxtam ! a megírt dvd-t raktam be ,kiválasztottam és nekem onnantol nem ment a dolog ….
    előre is köszi hogy írsz

  7. pez84 szerint:

    Sziasztok a samsungosok gondja megoldodni látszik!Most szedtem le a http://www.samsung.hu ról a frimwert ami mindössze pár perc telepítésbe kerül!Ezután elfelejthetjuk a “play hibited please check disc” üzenetet!További jó napot mindenkinek!

  8. vbali szerint:

    pez84: köszönet az infóért. Már szedem is lefelé a frissítést ;-)

  9. Gönyi szerint:

    pez84 ha ez igaz akkor örök hála :)
    Big Big Very Thanks !!!!!

  10. pez84 szerint:

    Csak a lejátszó tipusának megfelelő frimwert töltsétek le EZ FONTOS!A többi automatikusan megy mihelyt a lejátszóba teszitek pen drive-on vagy CD-n ja…és update után amikor magától kikapcsol, akkor vegyétek ki a lemezt aztán a készüléken nyomjátok a stop gombot amig ki nem írja az INITIALE feliratot ezután kikapcsol és készen is vagyunk!Különben ahol a frimewer van mellette ottvan a leírás is egy pdf doksiban azért azt érdemes megnészni hogy nehogy kimaradjon valami!

    ÜDV!

  11. pez84 szerint:

    Egyre több a sikertelen frissítés pláne, hgoy a samsung oldalon az eredetileg 3 file helyett már csak egy van fent és azzal semmit sem csinál a lejátszó!
    Valaki azt írta nekem, hogy egy szakszervízben azt mondták neki, hogy írásvédett és nem lehet frissítéssel megoldani a problémát (nekem mégis sikerült)aztán 3000 HUF-ér megoldotta neki és azóta semmi gond!(garanciás volt a lejátszója ami elég érdekes)Végülis még meg ér 3000 HUF-ot is csak működjön!
    Üdv.

  12. Pitka gUrU szerint:

    pez84 nem tudnád esetleg megmondani azt szakszerviz boltot hol találom mert engem is érdekelne eme probléma megoldása

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong> <pre lang="" line="" escaped="" highlight="">