Ma leptek meg ezzel a gyönyörűséggel. Azaz, hogy egészen pontos legyek, magamat leptem meg vele, de a sógoroméktól kaptam ;-) Mostanában így mennek ezek a meglepetések. Én kinézem, megveszem, megcsináltatom stb. mások pedig kifizetik  :D

Szóval készíttettem magamnak egy egyedi pólót. Persze mi más kerülhetett volna rá központi motívumként? Elsősorban a mennyiségi okok indokolták, hogy az ún. “vasalt” technikával készült megoldást választottam, de lehet, hogy alkalomadtán készíttetek majd profibb technikával is (csak akkor ugye nem éri meg egy darabot csináltatni).

Anita – a feleségem – mondta, hogy 10 év múlva biztos legalább olyan jót fogunk majd derülni ezen a pólón, mint a pár nappal ezelőtt előkerült egykori “névjegykártyámon”.

A minap találta meg ezt a gyöngyszemet és hát rendesen megmosolyogtuk. Érdemes megfigyelni a kidolgozás részleteit. Elsőként ugye az elmaradhatatlan pingvin, mintegy kihangsúlyozva a szellemi hovatartozást (elmaradhatatlan marketingeszköz). A Times New Roman már akkoriban is divatos volt így ez a puritán – vagy nevezzük inkább letisztultnak – design még inkább egyedi megjelenést biztosít. Mondhatjuk úgy  is, hogy az egész névjegykártya az egyszerűség, a letisztultság és az áttekinthetőség jegyében fogant. A hanyagul, kézzel odavetett mobilszám egyfajta személyességet kíván kölcsönözni a kártya birtokosának csakúgy, mint a darabolási eljárás metódusa, hiszen első ránézésre is látszik, hogy gondos kezek munkájának gyümölcsében gyönyörködhetünk. A freemail-es cím a megbízhatóság és a profizmus látszatát kívánja kelteni, megpróbál kiemelni a tömegből melyre a kártya dimenziói is utalnak. A semmilyen szabványnak nem megfelelő méret ugyanis szintén a figyelemfelkeltést szorgalmazzák.

Miután előterült ez a kártya és megtekintettem, javasoltam Anitának, hogy dobja ki a picsába, de Ő ragaszkodott hozzá, hogy megtartsa. Ezt követően fogalmazódott meg bennem, hogy akkor itt is közzéteszem, egyrészt mások okulására, másrészt egy kis önkritikát gyakorolva.

Jani barátom biztos emlékszik még erre a produktumra, hisz ha jól emlékszem az Ő nevével is készült egy ilyen elemzésre méltó csoda :-)

De akkor adódik a kérdés: Hogy tetszik az új pólóm?

 

9 Responses to Mutattam már az új pólómat?

  1. Molnár János szerint:

    Kiváló alkotás. De szerintem, ez,egy kapucnis pulcsi. :)

  2. vbali szerint:

    THX! Valóban kapucnis pulcsi. Élsz a sajtóhelyreigazítás lehetőségével? ;-)
    Bőszen hallgatsz a névjegykártyáról, pedig meg lettél szólítva! :D

  3. Molnár János szerint:

    Nos, igen! Hallgatok, mert nem emlékszem erre a névjegykártyámra. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem volt. Az biztos, hogy akkoriban (kb. 13 évesen) a JohnTech cégnevet használtam. :) Komoly csávók voltunk. Letöltöttük az internetet egy floppyra, stb. Hej, azok a szép idők. ;)

  4. vbali szerint:

    Na ugye, hogy ugye? Nem beszélek a levegőbe! Tudtam én, hogy jó helyen keresgélek :D
    Volt még Güzü diskmagunk is :D Úgy látom erről is hallgatsz, de én mindent kiteregetek! :D

  5. kobak szerint:

    Nagyon jó lett a póló kapucnis pulcsi. :-D

  6. kobak szerint:

    Hmmm. elnyelte az áthúzást. :-) Nonembaj. A névjegy meg egy külön gyöngyszem. Jó, hogy megtaláltad. :-D

  7. vbali szerint:

    Köszke :D Az áthúzást betettem, gondolom ilyen volt.

  8. kobak szerint:

    Pont ilyennek terveztem. ;-)

  9. stalker szerint:

    nahát, a güzü..

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong> <pre lang="" line="" escaped="" highlight="">