Könyvekről, még egy pár sor
Egy másik érdekes könyv – bár már meglehetősen régen olvastam – Michael Eysenck és Hans Eysenck Elmevadászat – A megfigyelt lélek című könyve. Ez inkább egy általános pszichológiai könyv és számos olyan témáról van benne szó amelyekről még a főiskolán tanultam vagy máshol olvastam. Nagyon tetszett ez a könyv is és ahogy írják, "alapműnek számít a népszerűsítő pszichológiában".
Van továbbá két könyv melynek elolvasása még várat magára. Az első Abraham Maslowtól A lét pszichológiája felé.
A szerző neve a köztudatban szinte összeforrt az emberi szükségletek hierarchiáját kifejező motivációs piramissal, amely életművének gerincét alkotja.
Hát ezért! Már több mint 2 éve megvan a könyv de még nem fogtam hozzá, pedig nagyon érdekel!
A másik Anthony Pratkanistől és Elliot Aronsontól A rábeszélőgép. Ezt csupán kölcsönkaptam, csak a költözés közben – szégyen és gyalázat – elkeveredett így amíg az új lakásba nem költözünk kénytelen vagyok mellőzni (és a könyv tulajdonosa is, csakúgy mint a Reklám és pszichológia könyvét is
). Azt hallottam, hogy szenzációs! Hát igen, A társas lény után magasan van a mérce
Fotók


