Joel Spolsky még tavaly novemberben írt egy bejegyzést blogjában a Windows Vista leállításáról Choices = Headaches címmel. Ebben az írásban tett említést Barry Schwarzt: A választás paradoxona című könyvről, melynek magyar fordítása szerencsére már nálunk is megjelent. (Érdekes, hogy a Librinél ez a könyv “Mindennapi politika” szekcióba került, holott a könyvben szó sincs politikáról. Csak sejtem, hogy a könyv címe vezette meg őket :-))
Hosszas keresgélés után a páromnak sikerült beszereznie a könyvet, melyet időközben el is olvastam és gondolatok tömkelegét indította el bennem. Bátran merem ajánlani a könyv elolvasását mindenkinek akit érdekel a hétköznapi pszichológia. Bár legalább még egyszer el kell, hogy olvassam ahhoz, hogy minden részletét meg tudjam emészteni már elő olvasatra is egy hatalmas élménnyel lettem gazdagabb. Elolvasása óta észrevettem magamon, hogy néhány tanácsát próbálom alkalmazni a mindennapokban is több–kevesebb sikerrel.
Ami írásra ösztönzött a könyvvel kapcsolatban, az az, hogy eddig nem is voltam tudatában az egyes döntéseim/választásaim mögött húzódó bonyolult folyamatoknak. A könyv egy példája az autóvásárlást hozza, amelyben mintha magamat láttam volna.
Két autónk volt és nem volt gazdaságos számunkra mindkettő fenntartása. Az egyik egy 7 éves de nagyobb, a másik egy 2 éves de kisebb. A mérleg nyelvére kellett tennünk őket, hogy döntsünk melyik menjen a háztól. Nem sikerült dűlőre jutnunk. Bár a 7 évesnek nem volt semmi baja, potenciálisan nagyobb esélye volt annak, hogy hosszú távon többet kell majd rá költeni mint a másikra, ugyanakkor a méret és funkció – mint családi autó – egyértelműen mellette szólt. A másiknál ott volt előnyként a kor, a kevés kilóméter és az alacsony fogyasztás de úgy találtuk, hogy a méret a későbbiekben – ha esetleg bővül a család – mint hátrány fog realizálódni. Így úgy döntöttünk, hogy mind a két autó megy és a kettő árából veszünk egy újat, amelyben a korábban támasztott követelmények megtalálhatóak. Új legyen és a családnak megfelelő méretű. Persze, ha már új autó, akkor nem árt ha van benne szervó és központi zár is :D
Ki is néztünk egy megfelelő típust és elmentünk a kereskedésbe megrendelni. Elmondtuk, hogy az alaptípust kérjük, plussz szervó, plussz kp. zár. A kereskedő kérdőn nézett ránk, hogy ilyennel Ő nem tud szolgálni, de természetesen igényünk kielégíthető. A gyárban leadják a rendelést és 2-3 hónapon belül át is vehetjük az autónkat. És ekkor beindult a pszichológia. Hozzátette, hogy amennyiben a középső kategóriás típust választanánk – amely csak 100 ezer forinttal kerülne többe mint az általunk “összerakott” típus – akkor az lényegesen hamarabb, 2-3 hét alatt meglenne. Hozzáteszem, hogy az általunk kiválasztott is túllépte már az eredeti költségvetést, vagyis azt a pénzösszeget, melyre a két eladott autóból tettünk szert. Nos rövid fejtörés után belementünk. Ám legyen, hisz úgyis kapunk érte más extrákat is, úgy mint légzsák és rádió.
Felmerült azonban egy újabb probléma. Az országban a középkategóriás típusból csak metálfényezéssel volt elérhető, nem lefoglalt darab, amely további 75 ezer forintos plussz költséget jelentett. Tehát vagy bevállaljuk a metálfényt is, vagy marad a 2-3 hónapos várakozás. Ugye mondanom sem kell, hogy bevállaltuk a metálfényezést is. Nem tértünk vissza az eredeti változatunkhoz, mert már elszántuk magunkat, hogy megvesszük a középkategóriásat és a középkategóriás nyújtotta előnyökről lemondani már nem akartunk.
Egy szó mint száz, kb. 400 ezer forinttal léptük túl az eredetileg meghúzott határt és 2 hét múlva megkaptuk az új autónkat :D
Barry Schwartz többek közt hozza ezt a példát is a könyvében. Egy kísérletben azt vizsgálták miként befolyásolja a birtoklási hatás az emberek autóvásárlási szokásait. A kísérletben résztvevőknek az első esetben olyan autót ajánlottak fel, amelyben számos extra felszereléssel láttak el, majd arra kérték őket, hogy jelöljék meg azokat a felszereléseket melyeket nem akarnak az autóba. A második esetben – feltételezem, hogy egy kontrolcsoportnál történt – a feladat úgy módosult, hogy egy alaptípus került felajánlásra, majd a résztvevőknek kellett megjelölni, hogy mely extrákat kérik az autóba. Az első esetben a résztvevők hajlamosak voltak sokkal több felszerelést kiválasztani mint a másodikban, mert a beépített extrák számukra már az autó részévé váltak és azok eltávolítása már sokkal nagyobb veszteséget jelentett számukra, mint amekkora nyereséget a kontrolcsoportnak jelentett. A könyv példájával élve egy 400 dolláros rádiól való lemondás – amennyiben az része az autónak – sokkal rosszabb érzést kelt a 400 dolláros árnál. Ellenben ha az nincs benne az autóban, akkor annak megvásárlása nem okoz 400 dollárt érő jó érzést.
Érdekes, nem? És ez szerintem valóban így van. Beszéltem már másokkal is autóvásárlásról és ők is hasonlóról számoltak be. Nem tudom, hogy ez az autókereskedők részéről tudatos eszközként jelentkezik vagy csupán saját magunkat vágjuk át amikor ilyen szituációba kerülünk?
Minden esetre a könyv tele van számos hasonló, érdekesebbnél érdekesebb kísérlettel, magyarázatokkal az élet számos területéről. Ajánlom mindenkinek.
Utószóként: ennek a postnak a címét nem írtam el. A mondat a könyvben szerepel és nagyon megragadott:
“Az a győztes aki a legtöbb játékkal hal meg” – ez csak egy lökhárító szlogen, nem bölcsesség.