Ma reggel kaptam tesómtól egy meghívót az iWiW-re. Már kaptam egyet korábban egy kollégától, de akkor nem izgatott fel a dolog és egyszer csak a kukában landolt a meghívó (bocs Gyula!). Azóta eltelt egy pár hónap és többfelől is hallottam, hogy milyen szuper dolog is ez valójában, így szerettem volna már kipróbálni én is, de akkor meg jött egy hosszú leállás – vagy mi a szösz – így nem tudtam meghívatni magam. Ma reggel teljesen váratlanul jött a meghívó, nosza hát már rajtoltam is az oldalra…

Egy pár óra alatt annyi régi ismerősre sikerült ráakadnom, hogy az számomra is teljesen hihetetlen. Rokonok, régi osztálytársak, évfolyamtársak, még óvodás csoporttársak is (vagy, hogy mondják azt akivel egy csoportban van a gyerek óvodában???). Sőt olyan is akadt akiről az elmúlt 10-15 évben semmit sem hallottam és esélyt sem láttam rá, hogy valaha egymásra akadunk, hacsak a jószerencse úgy nem hozza. Hát úgy hozta :-) Szóval nem rossz találmány ez az iWiW. Bárki bármit is mond, ha kaptál egy meghívót, ne dobd ki! Legalább próbáld meg, hátha majd megtetszik! Ha meg nem, akkor delete.

Tagged with:
 

3 Responses to iWiW – már én is

  1. Szabina szerint:

    Szia!

    Nem tudnál meghívót küldeni?
    Előre is köszi!

  2. vbali szerint:

    NEM! És álljon már le mindenki a meghívó kuncsorgással!

  3. hm szerint:

    Egyszerűen képtelenség megnyitni az iwiw-et… ennyire sokan vagyunk, vagy….

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong> <pre lang="" line="" escaped="" highlight="">